A refluxosok megmentője: A fehér akác
2020. 05. 14.

Csodaszép helyen laktam gyerekként. A családi háztól nem messze volt egy gyönyörű vadregényes utca, amit körbe öleltek az akácfák. Imádtunk ott játszani, mert úgy éreztük itt magunkat, mintha csak a Váratlan utazás szereplői lennénk. A hófehér akácvirág látványán túl az illata is lenyűgöző volt.

Azonban nem csak mi szerettük ezt a helyet, hanem számtalan méhecske szorgos munkáját figyelhettük meg, ami olyan volt, mintha a természet élőben tartott volna nekünk biológia órát.

Az akácvirágot egyébként számos formában fogyaszthatjuk; például teát, vagy mézet is készíthetünk belőle, de az akácbor, a szörp, vagy a pálinka alapanyagként is jó szolgálatot tesz amellett, hogy akár nyersen is rágcsálhatjuk.

Utóbbival azonban vigyázni kell, hiszen csak kis mennyiségben szabad csipegetni belőle, mert ha túlzásba esünk, hányingert okoz.

Fehér akác hazánk erdőinek egyötödét teszi ki, így szerencsére nem szenvedünk belőle hiányt. Rendkívül sokoldalú és jótékony hatása miatt előszeretettel alkalmazzák az egészségügyben és a kozmetikában is.

Az akácvirágot frissen, a virágzás kezdetén, májusban vagy legkésőbb június elején érdemes leszedni.

A megszárított növényből könnyedén készíthetünk gyógyteát is. Két teáskanál teafüvet, forrázzunk le 2,5 dl vízzel, majd tíz perc múlva le is szűrhetjük, és már kortyolhatjuk is. 

Gyógyhatásai:

  • Nagyon jó nyugtató, görcsoldó és tonizáló hatása van
  • A reflux-szal küzdők kedvenc gyógynövénye, ugyanis nagy szerepe van a gyomorsavtúltengés elleni harcban. Ha naponta iszunk belőle egy-két csészével, akkor nagy mértékben csökkentjük, sőt meg is állíthatjuk a savtúltengést.
  • Felső légúti betegségeknél, megfázásnál is kiválóan alkalmazhatjuk, mert köhögéscsillapító, nyákoldó hatása van.
  • Székletlazító hatása miatt székrekedésnél is használhatjuk.
  • Enyhén vízhajtó
  • Étvágycsökkentő

Gyerekeknek hatéves kortól, kisebb mennyiségben ajánlják a fogyasztását. Probléma esetén naponta igyunk ebből a gyógyteából, ám megelőzésre elég heti egy-két alkalommal is. Nyugodtan ihatjuk élvezeti teként is, mert az íze tényleg nagyon kellemes.

Szép napot, Egészségőrzők!

A jó emésztés titkai »»»

Ne stresszelj! 7 gyógytea a nyugodt éjszakákért »»»

5 gyógynövény, ami segít az allergiát leküzdeni »»»

#nyugtató #megfázás #köhögés #görcsoldó #reflux #székrekedés #fehér akác #akácfa #gyomorsav #gyomorsavtúltengés #akácvirág #étvágycsökkentő #akácszörp #akácméz #köhögéscsillapító

A www.egeszsegorzo.hu minden olvasójának kiemelten felhívjuk a figyelmét arra, hogy tüneteivel keresse meg kezelőorvosát, ne kezdje el saját magát gyógyítani, illetve ne módosítsa, ne hagyja abba az orvosa által előírt kezelést.

A www.egeszsegorzo.hu oldalon olvasható információk kizárólag tájékoztatás céljára szolgálnak. Minden szervezet és minden tünet más és más, nincs két egyforma probléma, ezért ne állítsunk fel magunknak diagnózist! Egészségügyi problémákkal kérjük, minden esetben forduljon megfelelő szakemberhez. Fontosak a részletek, vannak ellenjavallatok, nem alkalmazhat mindenki minden gyógymódot.

A www.egeszsegorzo.hu nem állít fel diagnózist, nem végzünk kezeléseket, és nem adunk orvosi tanácsokat sem személyesen, sem az Interneten keresztül. Célunk az egészség megőrzés és az egészséges életmód megismertetése a test és a szellem védelmében!

pixabay