Kitanulni a cukorbetegséget
2020. 04. 17.

A 30. szülinapomra a sors rossz arc volt, megajándékozott egy cukorbetegséggel. A nyakamba szakadt egy életem végéig tartó, akár komoly szövődményekkel is együtt járó betegség, ami eszközöktől és gyógyszerektől tesz függővé. Azt gondoltam, soha többé nem élhetek felszabadult, teljes életet.

De ugorjunk kicsit vissza az időben, hogy picit megértsétek, honnan is jövök, mi az én örökségem a cukorbetegség szempontjából. Mindig is magas, vékony, hórihorgas alak voltam, igazi ektomorf, aki bármennyit eszik, nem képes hízni, de cserébe minden gyes deka izomért keservesen meg kell dolgoznia. És elkezdtem érte megdolgozni, mert nagyon zavart, hogy vézna vagyok. Kosaraztam egy sportegyesületben, de aztán egy bokaszalag-szakadást követő műtét után abbahagytam. Ekkor kezdtem bele az éveken át tartó konditermi gyúrós időszakomba, amit úszással kombináltam. Működött, lassan elkezdett feljönni rám az izom, formásodtam. Majd belekóstoltam a funkcionálisabb edzések világába, kipróbáltam a jóga több fajtáját, funkcionális köredzésekre jártam, TRX-eztem, crossfiteztem, és még súlyemelő edzőhöz is jártam, hogy megtanuljam az olimpiai súlyemelő gyakorlatok helyes kivitelezését a crossfithez.

A sport magával hozta a táplálkozásra való odafigyelést, az idők folyamán megtanultam mindent, mi a fehérje, zsír, szénhidrát, és a kalória, milyen ételben miből mennyi van, milyen arányban van szüksége ezekből a szervezetnek a különböző aktivitási szintekhez.

Tehát a mozgás és az étkezés teljesen rendben volt. Éppen ezért ért meglepetésként, mikor kiderült, hogy cukorbeteg vagyok. Hogy lehet ez? Hiszen én mindig sportoltam. Mindig normálisan ettem, alig fogyasztottam édességeket, nem voltam elhízva. És mégis cukorbeteg lettem. Én is azt hittem, ahogy az emberek többsége is, hogy a cukorbetegség az idős, nem sportoló, egészségtelenül táplálkozó, elhízott emberek betegsége. Hát nem minden esetben. Az előbb említett okok a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásához tudnak vezetni, de az 1-es típusú cukorbetegséget egészen más okozza. Ez egy autoimmun betegség, mikor a szervezet valaminek a hatására véletlenül éppen olyan antitesteket kezd el termelni, ami megöli a hasnyálmirigyben lévő bétasejteket, amik az inzulintermelésért felelősek. Nálam is ez történt, de máig nem teljesen egyértelmű a diagnózisom. Van egy ritka génmódosulásom, ami 1-es típusú diabéteszre hajlamosít, így valószínűleg az 1-es típusú cukorbetegség egy ritka, felnőttkorban megjelenő, nem autoimmun folyamat által beindított, lassú lefolyású fajtájába tartozom, úgynevezett LADA típusú cukorbeteg vagyok. Mondjuk úgy, hogy unikornis. Az ritka és menő.

Úgy derült ki a betegségem, hogy elmentem bulizni, és másnap rosszabbul láttam, mintha romlott volna a szemem 1-2 dioptriát. Azt hittem, hogy az elfogyasztott házipálinka vakított meg, de mivel a pajtásaim nem panaszkodtak hasonló tünetekre, ennek lehetőségét kizártam, és inkább elmentem a szemészetre pár nap múlva, amikor még mindig nem tisztult ki a látásom. Itt nem találtak semmit, adtak egy szemcseppet, amit kötőhártya gyulladásra szoktak adni, hátha az segít. Hát nyilván nem segített, így elmentem egy másik szemészetre is, ott sem találtak semmit, de feltették azokat a kérdéseket, amiket ilyenkor föl kellene tenni: nem vagyok-e mostanában szomjasabb, éhesebb, nem vizelek-e gyakran? És a válasz három igen volt. Azt mondták, akkor kellene egy laborvizsgálat, mert lehet, hogy cukorbeteg vagyok. Elmentem a háziorvosomhoz, aki megmérte a vércukromat, ami 26 volt, amitől állítólag emberek már ájuldoznak, de én teljesen jól voltam. Ennek ellenére azonnal elküldött a sürgősségire és mondta, hogy valószínűleg pár napig ott fognak tartani.

Nem estem kétségbe, hazasétáltam, bepakoltam a cuccomat az edzőtáskámba, elbuszoztam a kórházba, és bejelentkeztem, hogy csókolom, magas a vércukorszintem, meg kellene vizsgálni engem. Megvizsgáltak és bent tartottak. Egyből rátoltak inzulinra, anélkül, hogy megvizsgálták volna, hogy van-e még egyáltalán inzulintermelésem. Nyilván a tünetek alapján egyértelműen 1-es típus voltam, ők meg tették a dolgukat az előírt protokoll alapján. Nem vagyok biztos benne, hogy teljes mértékben korrekt módon jártak el, de már túl vagyunk rajta, felejtsük el.

Volt egy mélypont a kórházban, amikor először adtam be magamnak az inzulint. Ott abban a pillanatban tapasztaltam meg először, hogy ezentúl ilyen lesz az életem: nem akkor eszem, amikor én szeretnék, nem azt, amit akarok, hanem fix időpontokban, előtte vércukrot kell mérnem, magamba kell szúrnom az inzulint, és ezeket az eszközöket mindig magamnál kell tartanom. Egyszerre zuhant rám egy hatalmas kötöttség és eszközöktől és gyógyszerektől való függőség, ami az életem végéig el fog kísérni. Egy kicsit kétségbe estem, azt gondoltam, soha többé nem élhetek felszabadult, teljes életet.

De nem így lett. Megráztam magam, és büszkén feltartott középső ujjal kialakítottam az új életemet. Ami ugyanolyan, mint a régi, csak éppen be kell tartani néhány új szabályt. Ehhez egy másfél éves útkeresés kellett sok szakirodalom olvasással, kérdezéssel, vizsgálatokkal, kísérletezéssel és önmagam megfigyelésével. Hogy min mentem keresztül, azt mind elmesélem az Eszel, edzel jól leszel YouTube csatornámon.

Megosztok veletek néhány tanácsot, amit az évek alatt megtanultam. Először is, a cukorbetegség kezeléséhez két ember kell: a diabetológus, és a cukorbeteg. Alapvetően nehéz jó diabetológust találni, aki valóban ért a választott hivatásához, és valóban odafigyel a betegre, partnerként kezeli őt. Az a diabetológus, aki sablon kezelési terveket alkalmaz, 160 grammos diétát ír elő mindenkinek tekintet nélkül az egyén visszajelzéseire, kalóriaszükségletére, anyagcsere típusára, életvitelére, az nem jó diabetológus. És nem jó beteg az a cukorbeteg, aki nem mér rendszeresen, nem írja a vércukornaplóját, de még rosszabb, ha kamu értékeket ír bele, és össze-vissza eszik, amit le is tagad. A jó diabetológusnak szüksége van a visszajelzéseidre, mert akkor fog tudni segíteni neked.

Ahogy minden ember egyedi, úgy minden ember cukorbetegsége is egyedi. A te cukorbetegségedet csak te tudod megismerni. Így a legfontosabb az, hogy oda kell figyelned a tested reakcióira, ki kell tapasztalnod azt, hogy az egyes ételek milyen reakciókat váltanak ki belőled, mennyire és mennyi idő alatt növelik meg a vércukorszintedet, és mennyi inzulinra van szükséged a semlegesítésükhöz. Meg kell ismerned a saját inzunlinérzékenységedet, mert nem mindenkire igaz a papírforma, hogy reggel a legrosszabb és délben a legjobb.

Mivel minden ember anyagcseréje egyedi, ezért nincs olyan diéta a földön, ami minden ember vagy minden cukorbeteg számára megfelelő lenne. Ostoba az, aki teljes értékű növényi étrenddel gyógyít minden cukorbeteget, de ostoba az is, aki paleóval vagy LCHF diétával. Pláne ha még 1-es és 2-es típusú cukorbeteg között sem tesz különbséget, és az 1-es típusúnak is az intramiocelluláris zsírról magyaráz, mint a betegségének okozójáról. Volt benne részem.

Külön-külön is szinte lehetetlen olyan dietetikust, személyi edzőt, pszichológust vagy coachot találni, aki pontosan ismeri a cukorbetegséget, vagy saját maga is cukorbeteg. De a cukorbetegeknek és szüleiknek olyan szakemberre van szüksége, aki egyszerre dietetikus, személyi edző, pszichológus és coach, aki jól ismeri a cukorbetegség működését, és a vele járó mindennapi kihívásokat. Én ebben szoktam segíteni a sorstársaknak: együtt fedezzük fel az egyén cukorbetegségét, tervezünk étrendet, és beszélgetünk a társadalmi és lelki kihívásokról. Mert az van, ugye, hogy ha jól eszel és jól edzel, akkor jól leszel!

www.eszeledzel.hu

www.youtube.com/eszeledzel

www.facebook.com/eszeledzel

www.instagram.com/eszeledzel



#sport #cukorbetegség #eszeledzel #1-es típusú cukorbetegség #autoimmunbetegség #2-es típusú cukorbetegség #crossfit #joga #TRX #diabetológus #személyi edző #pszichológus #coach #szakember #Cseh Tamás

A www.egeszsegorzo.hu minden olvasójának kiemelten felhívjuk a figyelmét arra, hogy tüneteivel keresse meg kezelőorvosát, ne kezdje el saját magát gyógyítani, illetve ne módosítsa, ne hagyja abba az orvosa által előírt kezelést.

A www.egeszsegorzo.hu oldalon olvasható információk kizárólag tájékoztatás céljára szolgálnak. Minden szervezet és minden tünet más és más, nincs két egyforma probléma, ezért ne állítsunk fel magunknak diagnózist! Egészségügyi problémákkal kérjük, minden esetben forduljon megfelelő szakemberhez. Fontosak a részletek, vannak ellenjavallatok, nem alkalmazhat mindenki minden gyógymódot.

A www.egeszsegorzo.hu nem állít fel diagnózist, nem végzünk kezeléseket, és nem adunk orvosi tanácsokat sem személyesen, sem az Interneten keresztül. Célunk az egészség megőrzés és az egészséges életmód megismertetése a test és a szellem védelmében!

pixabay