Első találkozásom a gyógynövényekkel: A hárs
2019. 11. 12.

Amikor kislányként segítenem kellett a ház körül, megmondom őszintén, nem igazán tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé, hiszen szívesebben játszottam, vagy fedeztem fel a világot és szagolgattam, nézegettem az újonnan megismert növényeket. Nem volt ez másképpen a házunk elött álló hatalmas hársfával sem.

A fa az ősz közeledtével rengeteg levelet hullajtott, amit össze kellett sepregetni. Ám előtte, nyáron, számomra különös virágok jelentek meg rajta, melyek látványosan, egy kis szárnyacska segítségével ringatóztak a levegőben, míg földet nem értek. Akkor tudtam meg, hogy ez a hársfavirág, melyet a fáról leszedve igen értékes gyógynövénynek számít.

Nos, ennek a szedése már sokkal szórakoztatóbb volt számomra, mert közben a nagymamám nagyon sokat mesélt. A fa virágait a padláson szárítottuk, aminek csodás illatát még most is az orromban érzem. Emlékszem, ha egy jókorát szippantottam a levegőbe, szinte már éreztem is a gyógyhatását. Az ebből készült édeskés, ám enyhén fanyar, de jóízű teából gyakran kortyolgattunk családommal a hideg téli estéken. Azon túl, hogy kiváló volt a megfázás elkerülésére, vagy annak kezelésére, számtalan jótékony hatással bír. Hogy melyek ezek? Máris mutatom:

  • Meghűléses megbetegedéseknél izzasztó, köptető és nyákoldó hatású
  • A farnezol miatt nyugtató hatással van a központi idegrendszerre
  • A flavonoidoknak köszönhetően kiváló görcsoldó
  • Elősegíti a hörgőre tapadt váladék eltávolítását
  • Csillapítja a köhögést
  • Jó hatással van a karikás szemekre úgy, hogy a hársteába mártott borogatást 10-15 percig a szemeken hagyjuk
  • Asztmára, valamint más tüdőbetegségekre is használják
  • Fejfájást és szédülést is kezelhetünk vele
  • A hársfavirág szárából készült fürdő jó hatással van a reumás fájdalmakra
  • Vesemedence és húgyhólyag-gyulladást is kezelhetünk vele
  • Eldugult orr, esetleg náthás tünetek esetén az inhalálás, vagy gőzölés eredményesen tisztítja a légutakat

Így használd a hársfateát

Napi fogyasztása az előírt 2-4 gramm gyógynövény forrázatot ne haladjuk meg. Általában 7-10 napig ihatjuk folyamatosan, utána ajánlatos néhány nap szünetet tartami. A hársfatea fogyasztása a szakemberek által előírt adagok betartása mellett, nem okoz panaszt, ezért be kell tartani az adagolás szabályait! Időseknél, legyengült betegeknél, szívbetegeknél csak rövid ideig alkalmazható belsőleg a hársfavirág teája, mert gyengítheti a szívet.

#egeszseg #gyógynövény #hárs #hárfavirág #nátha #megfázás #karikás szem #asztma #gyulladás #köhögés #fejfájás #reuma #izzasztó #görcsoldó #szédülés #vesemedencegyulladás #eldugult orr #légutak #központi idegrendszer #téli esték #ősz #borogatás #fürdő

A www.egeszsegorzo.hu minden olvasójának kiemelten felhívjuk a figyelmét arra, hogy tüneteivel keresse meg kezelőorvosát, ne kezdje el saját magát gyógyítani, illetve ne módosítsa, ne hagyja abba az orvosa által előírt kezelést.

A www.egeszsegorzo.hu oldalon olvasható információk kizárólag tájékoztatás céljára szolgálnak. Minden szervezet és minden tünet más és más, nincs két egyforma probléma, ezért ne állítsunk fel magunknak diagnózist! Egészségügyi problémákkal kérjük, minden esetben forduljon megfelelő szakemberhez. Fontosak a részletek, vannak ellenjavallatok, nem alkalmazhat mindenki minden gyógymódot.

A www.egeszsegorzo.hu nem állít fel diagnózist, nem végzünk kezeléseket, és nem adunk orvosi tanácsokat sem személyesen, sem az Interneten keresztül. Célunk az egészség megőrzés és az egészséges életmód megismertetése a test és a szellem védelmében!

pixabay