Ez az időszak szóljon arról, hogy egy kicsit kényeztessük az ízlelőbimbóinkat. Nem csak azért, mert közelednek az ünnepek, hanem azért is, mert megérdemeljük, arról nem beszélve, hogy annyira jó érzés, amikor kint hűvös van, bent pedig átjárja a lakást az ínycsiklandozó sütőtökös, csupa csokis brownie illata.
Mi azokat az édességeket szeretjük leginkább, melyek nem csak finomak, hanem egészségesek is. Eszter most pont egy ilyen finomságot sütött nekünk, szóval nagyon megéri kipróbálni.
Szükségünk lesz hozzá:
A sütőtökös részhez:
Az alaptésztához:
A csokis részhez:
Elkészítés:
A már megsütött sütőtököt a fűszerekkel együtt egy mixerben krémesre turmixoljuk, majd félre tesszük.
Az alaptésztát úgy készítjük el, hogy a vajat kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tojásokat és így habosra keverjük. Ezután a lisztet és a sütőport is beletesszük, aztán csomómentesre dolgozzuk.
A tészta egyik felét a mixerben maradt sütőtökkel jól összeturmixoljuk, a másik feléhez pedig hozzákeverjük a kakaót és a csokidarabokat.
Egy kisebb tepsit kikenünk vajjal, majd a csokis rész 3/4-ét az aljára rakjuk és elsimítjuk. A következő lépésben ráhalmozzuk és simára elegyengetjük a sütőtökös részt is, majd a maradék csokis tésztát nagyobb pöttyökben rárakjuk és egy késsel összehúzgáljuk a sütőtökös krémmel. Így szép mintás lesz a teteje.
180 fokra előmelegített sütőben körülbelül 30 - 35 perc alatt készre sütjük.
Jó étvágyat hozzá, Egészségőrzők!
Recept és kép: Váradi Eszter