Sokat gondolkoztuk azon, hogy szükséges-e valamilyen formában állást foglalnunk abban a témában, ami hetek, sőt lassan hónapok óta érinti az embereket világszerte. Hosszas agyalás után arra jutottunk, hogy szubjektív véleménynyilvánításba nem kezdünk, de néhány hasznos tippet adunk, amivel hatékonyan felvehetjük a harcot a koronavírussal szemben.
Nem vagyunk virológusok, sem pedig orvosok. Így a koronavírussal kapcsolatos véleményezést meghagyjuk a szakembereknek, vagy ha azonnal tájékozódni szeretnénk a betegséggel kapcsolatos pillanatnyi helyzetről, akkor ellátogatunk a koronavirus.gov.hu oldalra, ahol első kézből, hiteles információkat tudhatunk meg pánikkeltést és fals híreszteléseket mellőzve.
Jelen cikkünk célja így most nem más, mint az, hogy néhány egyszerű tippel csökkentsük annak esélyét, hogy szervezetünket kitegyük a koronavírus okozta súlyos tüneteknek, illetve szövődményeknek. Igaz, többnyire az idősebb korosztály és a krónikus betegségben szenvedők a veszélyeztetettek, amiből a fiatalok is bőven kivehetik a részüket tünetmentes vírushordozóként. Ezért ne csak magad miatt, hanem a környezetedben élőkért, embertársaidért is legyél figyelmesebb, körültekintőbb ebben az extrém időszakban a következő tippeket követve:
Mit kell tudni a koronavírusról?
A koronavírusok alapvetően állatok körében fordulnak elő, ugyanakkor egyes koronavírus törzsekről ismert, hogy képesek az emberben is fertőzést okozni. A koronavírusok mind állatról emberre, mind emberről emberre terjedhetnek. Sokféle állatfaj lehet forrása az emberi megbetegedést okozó koronavírusoknak. A 2012-ben az Arab-félszigetről kiinduló, a közel-keleti légzőszervi szindróma járványát okozó koronavírus elsődleges forrása a teve volt, míg a 2002-ben Kínából kiinduló, a súlyos akut légzőszervi szindróma járványát okozó koronavírus a denevérről cibetmacskák közvetítésével terjedt át emberre. A mostani járványt okozó új koronavírus 2019 végén került azonosításra Kínában. Az új koronavírus által okozott betegség neve a COVID-19 (coronavirus disease - koronavírus okozta megbetegedés 2019). Ez a vírustörzs a kínai Vuhanban a 2019 decemberében kitört járvány előtt ismeretlen volt.
A betegség leggyakoribb tünetei
A leggyakoribb tünetek: a láz, a fáradtság és a száraz köhögés. Egyes betegeknél jelentkezhet izomfájdalom, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás, hasmenés, légszomj. Ezek a tünetek általában enyhék és fokozatosan jelentkeznek. Vannak olyan fertőzöttek, akiknél nem alakul ki semmilyen tünet és nem érzik magukat betegnek.
Hogyan előzzük meg?
Néhány egyszerű szabály betartásával jelentősen csökkenthető a koronavírus-fertőzés veszélye.
Most akkor hatásos a szájmaszk, vagy sem?
A WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint szájmaszkra azoknak van szüksége, akik fertőzésgyanús betegeket kezelnek, vagy a betegségre jellemző tüneteket produkálják. A maszk nem feltétlenül a viselőjét védi, hanem a betegség lehetséges továbbadását akadályozza meg. Mindez persze csak akkor működik, ha megfontoltan, rendszeres kézmosás, illetve kézfertőtlenítés mellett alkalmazzuk.
Erősítsd az immunrendszered!
Ebben a különösen nehéz időszakban fontos, hogy szervezeted megfelelő mennyiségű C- és D-vitaminnal lásd el. Az alábbi gyógynövényekkel ehhez kiválóan hozzá is járulhatsz, így nem csak a vitaminszinted, de az immunrendszered is helyre teszed:
Csipkebogyó
A megelőzés a legfontosabb. Az immunrendszer rendben tartására, erősítésére a csipkebogyóhústeáját ajánlja, naponta két csészével fogyasztva. „Ebben ugyanis tízszer annyi a C-vitamin, mint a citromban. És mivel a C-vitamin hőérzékeny, ezért a csipkebogyót nem szabad forrázni, csak hidegvízben áztatni 4-5 órán át, így vonható ki belőle a legkisebb veszteséggel a hatóanyag”
Mezei kakukkfű
Nemcsak köptető, hanem általános immunerősítő hatással is rendelkezik a mezei kakukkfű, amelynek nemcsak teája, hanem alkoholos kivonata is növeli a szervezet védekezőképességét és megszünteti az általános gyengeségérzetet. Naponta 3x20 csepp fogyasztása ajánlott étkezés után, magában vagy kevés folyadékba keverve.
Menták
Hasznos társaink lehetnek a védekezésben a mentafajták. A borsmenta, fodormenta, fürtösmenta nemcsak a nátha kezelésére alkalmas, hanem a torok fertőtlenítőiként a cseppfertőzésmegelőzésére is. Naponta ihatjuk a forrázással készült mentateát, de az alkalmazásnál figyeljünk arra oda, hogy bors- és fodormentát csak 6 éven felülieknek adjunk. A fürtösmentát már csecsemők is ihatják.
Az év gyógynövénye, az Echinacea purpurea vagy bíborkasvirág is jelentős immunerősítő.
Vigyázzatok magadokra, és másokra is Egészségőrzők!
A www.egeszsegorzo.hu minden olvasójának kiemelten felhívjuk a figyelmét arra, hogy tüneteivel keresse meg kezelőorvosát, ne kezdje el saját magát gyógyítani, illetve ne módosítsa, ne hagyja abba az orvosa által előírt kezelést.
A www.egeszsegorzo.hu oldalon olvasható információk kizárólag tájékoztatás céljára szolgálnak. Minden szervezet és minden tünet más és más, nincs két egyforma probléma, ezért ne állítsunk fel magunknak diagnózist! Egészségügyi problémákkal kérjük, minden esetben forduljon megfelelő szakemberhez. Fontosak a részletek, vannak ellenjavallatok, nem alkalmazhat mindenki minden gyógymódot.
A www.egeszsegorzo.hu nem állít fel diagnózist, nem végzünk kezeléseket, és nem adunk orvosi tanácsokat sem személyesen, sem az Interneten keresztül. Célunk az egészség megőrzés és az egészséges életmód megismertetése a test és a szellem védelmében!