Reggeli ötletek 10 perc alatt!
2022. 10. 16.

Az első napokban még gördülékenyebbek az iskolakezdés reggelei, de ha nem alakítunk ki Időben egy megfelelő rutint, könnyen kapkodássá válhatnak a kora reggeli órák. 3 szuper receptet hoztunk, amiket akár előre is elkészíthetsz, így reggel percek alatt az asztalra kerülhet a finom és tápláló reggeli!

A reggelünk az egész napunkra hatással van, ezért célszerű, ha mindent megteszünk ezért, hogy a lehető legkiegyensúlyozottabb legyen ez az időszak. Ez alatt pedig nem csak a megfelelő mennyiségű és minőségű ételre kell gondolni, hanem az általános hangulatra is. Ha tehát nem a pacsirták közé tartozunk (vagyis abba a csoportba, akik szinte maguktól ébrednek fel hajnalban, és amúgy is reggel a leghatékonyabbak), akkor kifejezetten jó ötlet lehet, ha előre felkészülünk erre az időszakra - például úgy, hogy a reggeli rutin egy részét már előző este letudjuk. Csalás? Talán igen, de kit érdekel, ha cserébe nyugodtabb a reggel, és így az egész napunk sokkal jobb hangulatban telik majd? Lássuk, melyek azok a reggelik, amelyeket már előző este is el(ő)készíthetünk!

Tojásos muffin

A legegyszerűbb reggeli, ami előre elkészítve is működik, de tényleg annyira egyszerű, hogy akár reggel is nekiállhatunk. Amire szükségünk lesz, az egy 12-es muffin sütőforma, 4 tojás és a kedvenc zöldségeink (például rukkola, spenót, aszalt paradicsom, kaliforniai paprika), esetleg egy kis sonka, szalonna. A sütőforma mélyedéseit kikenjük olívaolajjal, majd ezekbe halmozzuk a különféle apróra vágott zöldségeket (és esetleg húsféléket). A tojásokat villával felverjük, és feltöltjük a formákat. Ezután mehet rá só, bors, vagy akár pirospaprika is ízlés szerint. a 180 fokra előmelegített sütőben nagyjából 15 perc alatt készül el, de ízlés szerint tovább, akár 20 percig is bent hagyhatjuk, ha szeretjük a jobban megpirult széleket.

A mennyiségekkel és a hozzávalókkal is érdemes kísérletezni - ha inkább a tojást helyeznénk fókuszba, akkor lehet, hogy akár 5 darabbal is dolgozhatunk, ebben az esetben viszont kicsit kevesebb zöldség fér majd el egy-egy muffinban.

Overnight, avagy másnapos zabkása

Este 5 perc alatt elkészíthető, a variációk száma végtelen, így szinte megunhatatlan, mindig szezonális, mindig izgalmas, ráadásul minden tekintetben személyre szabható! Az alapját felnőttek számára 50, gyerekeknek inkább 30 gramm zab adja, amit kétszeres folyadék-mennyiséggel (ez lehet tej vagy lágyabb görög joghurt, esetleg a kettő keveréke) kell felönteni. A felső rétegnél pedig igazán szabadjára lehet engedni a fantáziát, hiszen bármi kerülhet rá a friss, szezonális gyümölcsöktől kezdve mogyoróvajon, juharszirupon, túrókrémen át a különféle magvakig, aszalt, vagy épp liofilizált gyümölcsökig, amelyek közül bőséges választékot találsz a Mixitnél. A “topping” kiválasztása szintén lehet az esti program része, de reggel sem vesz el 2 percnél több időt. A lényeg, hogy az alapot este készítsük el, majd tegyük a hűtőbe - van, akinek kifejezetten jól esik reggel a hideg, de ha melegen szeretnénk fogyasztani, akkor kicsit kevesebb folyadékkal készítsük, és reggel adjunk hozzá egy keveset forró vízből, vagy épp tejből. Vizuálisan vonzó lehet a peremig megpakolt tároló, erre azonban inkább akkor vállalkozzunk, ha gasztrobloggerkedésre adjuk a fejünket, mivel fotókon valóban jól mutat ez a megoldás, ha azonban szeretnénk összekeverni fogyasztás előtt a zabkásánkat, akkor nehezebb dolgunk lesz, és könnyen a földön landolhatnak a gondosan összeválogatott finomságok.

Tudtad? A “zabkását” meg is sütheted!

Ez persze kicsit túlzás, hiszen nem a zabkásád kerül a sütőbe, de ebben az esetben is a zab lesz az alap, amit banánpüré és tojás keveréke fog tésztává varázsolni. Ezt aztán szabadon ízesítheted a kedvenc fűszereiddel. Lássuk, honnan indulunk: két csésze zab esetén két nagyobb banánra és 2 tojásra lesz szükség, az ízesítéshez pedig barna cukor, kókuszreszelék, fahéj vagy kakaópor is kerülhet bele. Illetve bármilyen bogyós gyümölcs és/vagy különféle magvak, ízlés szerint! A formázásnál is választhatunk, hiszen a massza akár egyben is kerülhet a tepsibe, így nekünk kell majd felszeletelni, de kisüthetjük úgy is, hogy gombócokat formázunk belőle - ebben az esetben kicsit több zabbal/kevesebb folyadékkal dolgozzunk, hogy sűrűbb masszát kapjunk.

A másnapos zabkásához hasonlóan ez a recept is végtelen variációs lehetőséget kínál, és akár több napra előre is elkészíthető, ráadásul nem csak reggelinek ideális, hanem akár a délutáni snacket is kiválthatjuk vele!

Ha úgy érzed, azonnal ki kell próbálnod valamelyik receptet, akkor irány a konyha! Talán még vásárolnod sem kell, hiszen rengeteg hozzávaló jó eséllyel már most ott lapol a kamrádban, és ami a lényeg: időből semmiképp nem kell sok hozzájuk!

#Mixit müzlikeverék #tápláló reggeli #mixit műzli #aszalt és liofilizált gyümölcsök #tojásos muffin #másnapos zabkása #overnight #reggeli ötletek 10 perc alatt #legegyszerűbb reggelik #sült zabkása #egészséges reggeli gyerekeknek

pixabay