Valentin-napi ötletek az egészség jegyében
2023. 02. 12.

Az édes finomságok és az egészséges ételek keresztmetszete meglehetősen szűkös - bár mértékkel sok minden illeszthető be egy tudatos, kalóriaszegény étrendbe is, de ettől még sajnálatos tény, hogy egy igazán édes fogás sosem lesz kifejezetten diétás. Azonban ez nem is szükséges, hiszen, ha amúgy odafigyelünk arra, hogy miből mennyit eszünk, akkor egy-egy lazább nap nem fogja tönkretenni az elért eredményeinket.

Ettől még persze nem baj, ha a különlegesebb napokon is odafigyelünk arra, hogy egészségesen táplálkozzunk. A legjobb “trükk” talán az, ha ilyenkor elővesszük az örök kedvenceket a hétköznapi ételek listájáról, hiszen tény, hogy ha jóllaktunk egy kiadós vacsorával, akkor sokkal kisebb az esélye annak, hogy túlesszük magunkat a desszerttel.

A kedvenc receptjét mindenki maga tudja - ha eleve egy kiegyensúlyozott diétát követünk, akkor még módosításokra sem lesz szükség, a lényeg tényleg csupán annyi, hogy ahhoz a recepthez nyúljunk, amit amúgy nagyon szeretünk, de valamiért (vagy mert kicsit macerásabb elkészíteni, vagy mert néhány alapanyag a drágább kategóriába esik) ritkábban készítünk, így az asztalra kerülése eleve ünnepi hangulatot áraszt majd.

Ha pedig jóllaktunk, akkor jöhet a desszert ideje, hiszen egy kis édes kényeztetés még azoknak is kijár, akik igazán komolyan veszik az életmódváltást - lássunk most ehhez néhány ötletet!

A gyümölcsnyárs Valentin napi verziójában szív alakú szaggatót használva készítjük el a nyársra valókat a kedvenc gyümölcseinkből, így adva meg nekik az ünnepi hangulatot! Amire mindenképp érdemes figyelni, az az alap gyümölcsszeletek vastagsága, ha ugyanis túl vékony darabokból vágjuk ki a szív-formákat, akkor később könnyen széttörhetnek, amikor a nyársara húznánk őket. Kivi, alma, körte, de akár sárgadinnye is kerülhet a mixbe, az olyan kisebb, bogyós gyümölcsök pedig, mint az áfonya, vagy az apróbb szemű szőlő, egy-egy szív forma közé kerülhetnek dekorációs, elválasztó elemként. Ennek a desszertnek nagy előnye, hogy semmilyen hozzáadott cukrot nem tartalmaz, azonban ettől még érdemes odafigyelni a benne lévő gyümölcscukor miatt. A másik előny pedig a praktikumában rejlik: a szívformák tökéletesek lesznek a nyársakra, de a többi darabot sem kell kidobni, ezekből klasszikus gyümölcssalátát készíthetünk, ami kis mézzel elkeverve mennyei tízórai lehet!

A következő ötlet megvalósítása egyszerű, a fogyasztása azonban méginkább megkívánja a mértéktartást, ugyanis csokibonbonról van szó. Amit ráadásul testre, illetve szív alakú bonbonformával (vagy épp jégkockatartóval, ha az van kéznél otthon) könnyedén ünnepre szabhatunk. Első lépésként tegyünk a formákba dekorációt - ez lehet apróbb cukorka, esetleg szintén szív alakú tortadekor, de akár aszalt vagy liofilizált gyümölcs, és apróra vágott magvak is - majd öntsünk rá vízgőz fölött olvasztott csokoládét. Ez lehet fehér, tej, vagy étcsoki is, sőt, az utóbbi években egyre népszerűbb ruby csokit is használhatjuk, ha pedig van kedvünk és időnk, akár többfélét is kombinálhatunk, hogy a színes-ízes dekorációhoz márványos hatású csokiréteg párosuljon. Ha nincs otthon szív alakú forma, akkor szinte minden cukrászkellék boltban találunk ilyet, de a legtöbb lakberendezési áruházban is többféle szilikon forma közül válogathatunk - Valentin nap közeledtével szinte biztos, hogy szív alakú is akad majd. A dekorációs elemeket pedig szintén könnyű lesz beszerezni, hiszen a Mixit kínálatában számtalan liofilizált gyümölcs és magvak széles választéka áll a virtuális polcokon, ahol egy sor kifejezetten Valentin napi finomságot is találunk, amelyek mindenféle előkészítés nélkül készen állnak arra, hogy egy kellemes este édes kísérői legyenek.

Akármivel is készülünk a Valentin napra, próbáljuk szem előtt tartani az egészségünket is, de ne essünk kétségbe, ha egy estére kiesünk a diétás mókuskerékből - élvezzük a pillanatot, majd másnaptól újra figyeljünk jobban arra, hogy az egészséges ételek domináljanak az étrendünkben!

 

#recept #Mixit #mixit keverd magad #csokoládé valentín napra #egészséges édesség #csokibonbon #szív alakú desszert #február 14. #valentín napi ötletek #egészség jegyében

pixabay